1968-ban Bence Pál, a “fotó ” felelős szerkesztője érdekesnek ígérkező bemutatóra hívta meg a fotóklubok vezetőit. A leverkuseni Agfa gyár kiküldöttjei a színes diavetítés létező, de előttünk eddig ismeretlen módját, az áttünéses eljárást mutatták be. Ennek lényege a vetítővászonra beállított két projektor, amelyekben a diákat egy blendéző szerkezettel lehet áttüntetni. Amikor a két kép fedi egymást, akkor egy harmadik, montírozott kép keletkezik. Közben a néző a mozgásnak egy sajátos formáját élvezheti. Ezt a vetítési módszert elsőként a váci Dunakanyar fotóklub agilis elnöke, Kocsis István honosította meg Magyarországon, miután elhozta a vetítőgépek összekapcsolásának műszaki rajzait Franciaországból Az első és nagy meglepetést okozó bemutatók után szinte valamennyi fotóklub lelkes híve és művelője lett a diaporámának nevezett vetítésnek. Miskolcon a Fotóklub mellett a Vasas fotókör tagjai kezdtek az új műfajjal foglalkozni. Eközben fogalmazódott meg a diaporáma esztétikája és dramaturgiája. Dr. Végvári Lajos professzor erről az új jelenségről a következőket írta: “A diaporáma olyan audiovizuális műfaj, mely rokon a fotográfiával és a filmmel. Ám míg az egyedi fényképet oly módon szemléljük, mint a képzőművészeti alkotásokat – vagyis önmagából értjük meg – addig a diaporámában szereplő fotónak önmagában nincs túl nagy fontossága, mert a fotók tökéletessége sohasem lesz egyenlő a tökéletes diaporámával. Míg a film képes a valóság mozgásban való ábrázolására, a diaporáma csupán a mozgás illúzióját adhatja. Ezért egy másfajta mozgást hoz létre, a változást. Kép és hang egymásra hatása, a kompozíció mozgása az asszociációk sorozatát válthatja ki. A diaporámában a hang a képpel egyenrangú alkotóelem. A diaporáma ritmus. Alkotójában költői lendület lakozik. Olyan költőé, aki bízik abban, ami csak ő: nem író, nem filmes, nem fotográfus, nem képzőművész – diaporáma alkotó, aki génjeiben mégis valamennyit hordozza.”

A diaporáma a legjobb időben jelent meg a fotográfia történetében. Az ezt megelőző időkben népszerű volt mind a közönség, mind az alkotók körében a színes diapozitívok vetítése. Ennek technikai kezdetlegességei, főként a két kép váltása közötti sötét folt fárasztotta a nézőt. Lassan megjelent a színes papírkép is, tehát a diapozitív elvesztette egyeduralmát és kezdett érdektelenné válni. A diaporáma tökéletes vetítési technikájával, a kép és hang (zörej) összhatásával új vizuális élményt nyújtott a nézőknek, és új izgalmas alkotói kalandot a szerzőknek. Igen alkalmas ez a műfaj elvont és lírai gondolatok kifejezésére. Miskolcon az első diaporáma bemutató az “Észak-Magyarország” elnevezésű hárommegyés pályázati rendszer 1969 év októberi programjában szerepelt. A legutóbbit a műfaj nemzetközi hírű művelőjének, Tám László pécsi fotográfusnak előadásában láthattuk 2005. október 16-án a Fotógalériában.

Az utóbbi időben megjelent olyan vélemény, hogy a videó kiszorítja a diaporámát az érdeklődés területeiről. Az aggodalom talán nem alaptalan. Remélni lehet, hogy a műfaj sajátosságai versenyképessé teszik a legújabb vizuális attrakciókkal szemben is. Optimizmusra vall, hogy a Miskolci Fotóklub a tervezett kistérségi vizuális bemutatók programjába a diaporámát is felvette.