A Miskolc Városi Fürdőüzemeltető, Vagyongazdálkodó és Szolgáltató ZRt. mérnök-vezérigazgatója évek óta gyűjti a fotográfiában és az amatőr filmezésben használt gépeket, eszközöket, valamint a régi, történeti értékű fényképeket.

Gyűjteményében közel 800 db fényképezőgép és mintegy 300 db filmfelvevő, film és diavetítő berendezés található. Különös értéke a gyűjteménynek, hogy az egyes darabokhoz azok történetének dokumentumai is megvannak, s így a tárgyi értéken felül történeti szempontból is hasznosak. A gyűjteményt kiállítási katalógusok, folyóiratok, prospektusok teszik teljessé.

Dömötör Zoltán gyűjti a régi fényképeket is, elsősorban azokat, amelyek Miskolcról és a régióról szólnak. Ebben a kategóriában már több ezer darab gyűlt össze. Mindez együtt – ismereteink szerint – az ország egyik legjelentősebb rendezett magángyűjteménye.

A gyűjtő a legérdekesebb darabokat időnként kiállítson mutatja beaz érdeklődő közönségnek. Ilyen kiállítása volt az Ady Művelődési Házban és legutóbb 2006 májusában Felsőzsolcán a Bárczay kastélyban.