A szakoktatás Miskolcon


Az eddig leírtakból kiderül, hogy a fényképezés szervesen beépült a társadalom szövetébe. A fénykép közszükségleti cikk lett, és bizonyos fokú ismeretek az általános műveltség részét képezik, hiszen a legegyszerűbb fényképezőgép kezelése is hozzáértést igényel.

A fényképezés történetének kezdetén az alapismereteket az iskolában oktatták. Kocsis Iván számol be arról, hogy 1862-ben az alreál tanodák részére németből fordított természettan tankönyv az ún. ködfátyol képek előállításának módszerét és eszközét ismerteti. Ez lényegében Daguerre találmányán alapszik, de feltételez optikai és mechanikai ismereteket is.

1871-ben a néptanodák számára készült Második Hármas Tankönyv a természettanhoz kapcsolódva optikai alapismereteket közöl, és a tevőleges kép és a tagadó kép keletkezésének leírásával vezet el a fényképezés alapelveihez. A későbbiekben a szakmai ismeretek oktatását, elterjesztését az amatőr egyesületek folytatták. A fényképész iparban 1920-ig nem volt állami oktatás, az érdeklődők valamelyik mester műhelyében tanulhattak. A fényképezés képesítéshez kötött iparrá válása után, a szakképzés a többi iparhoz hasonló rendszerben folyt.

⁣1945. után a szakmai utánpótlás nevelése az ipari tanuló intézetek feladata lett. Ez idő szerint Miskolcon a Szemere Bertalanról elnevezett szakiskola képez ún. alkalmazott fotográfusokat, tehát olyan szakembereket, akik akár az iparban, akár más, alkalmazott fotográfiát igénylő vállalatoknál, intézményeknél találhatnak munkát. Az intézet a nyolc általános iskola elvégzése után két éves általános és további két éves szakmai képzés után érettségi bizonyítványt ad. Az érettségivel jelentkezők két év alatt szerezhetnek szakmunkás bizonyítványt. A tanulók a szakmai elmélet és gyakorlat mellett fotótörténetet, művészettörténetet, számítógépes ismereteket, szövegszerkesztést, tipográfiát tanulnak. Ezek mellett lehetőséget kapnak a fotóköri foglalkozások segítségével magasabb igénnyel is fényképezni. A tanulók rendszeresen részt vesznek a középiskolai pályázatokon, a MAFOSZ szalonokon és egyéb kiállításokon, ahol ifjúsági kategóriák is vannak. Az intézetben évente 10-12 tanuló kap bizonyítványt. A szakmában való elhelyezkedés nem könnyű, ezért többen irányt változtatnak, vagy tovább tanulnak. A digitalizáció elterjedése ugyanis önellátóvá szervezi a társadalmat, s ennek következtében a műtermes fényképezés iránti igény csökkenni látszik.