Tarczai Béla

⁣1944. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel után a magyar hadseregnek a szovjet erők által meg nem szállt területeken tartózkodó egyes részei, az 1944. október 23-án kötött államközi megállapodás alapján, az utánpótlás reményét képező fiatal korosztályokkal együtt kitelepültek Németországba. A megállapodásban nem érintett egységek az ellenség nyomása elől húzódtak nyugatra, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ne a szovjet, hanem az angolszász erők fogságába kerüljenek. Ez az elképzelés végülis részben megvalósult, és mintegy 300-330 ezer magyar katona és levente jutott angol-amerikai fogságba. 60 ezerre tehető azoknak a száma, akiket 1945 júniusában, jogellenesen átadtak a franciáknak, bár velük nem voltunk hadi állapotban.

A nyugatra vonult alakulatok különösebben már nem harcoltak, emberveszteségeik mégis voltak. A legtöbb kárt az állandó és igen erős légitámadások okozták. De sokan haltak meg, a kitelepült kórházakban elhelyezett betegek és sebesültek közül is. Jelentős veszteségek keletkeztek- különösen az első hónapokban – a fogolytáborokban. A győztes hatalmak kezdetben nem tudtak a mintegy 11 millió hadifogoly részére megfelelő ellátást biztosítani. Emiatt nagy tömegek sínylődtek a szabad ég alatt, kitéve a kora-tavaszi időjárás pusztító hatásainak. Különös gondot okozott a halottak eltemetése, főként a hadifogoly táborok környékén. A legtöbb temető a táborok közelében szerveződött. Ugyanígy, az esemény helyszínének közelében temették el a közúton vagy vasúton légitámadás áldozatává lett halottakat is.

Európa nyugati felében az ideiglenesnek tekintett és rendszertelenül elhelyezkedő katonasírok sorsának rendezését a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség az l950-es évek elején kezdte meg. A Szövetség szakemberei több évre előre elgondolt terv szerint felkutatták a temetőket és sírhelyeket, majd az elhunytakat exhumálási eljárás keretében megpróbálták azonosítani. Ezután a maradványokat központosított temetőkben végső nyugalomra helyezték. így alakult ki a katonatemetők hálózata, amelyet a Szövetség nemzetközi megállapodások révén fokozatosan kiterjesztett mindazokra a területekre, ahol német katonák és szövetségeseik előfordultak.

A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség 1919-ben alakult azzal a céllal, amire az előzőekben utaltam. "A múltból okulva, alakítsuk a jövőt!" - így szól a Szövetség választott jeligéje. Eljárása során nem tesz különbséget barát vagy ellenség, német, vagy más nemzetiségű áldozat között. Így kerültek magyar katonák és polgári menekültek is a Szövetség által létesített, vagy kibővített temetőkbe.

A temetőket, a sírhelyeket és a sírjeleket hozzáértő művészek tervezték. Munkájuk során figyelembe vették és tovább vitték a már 1919 óta élő hagyományokat. A ligetszerűen kiépített sírkertek központjában egyedi tervezésű emlékmű figyelmeztet az ott eltemetettek hősi áldozatvállalására. Az így kialakított kegyeleti parkok a jellegükhöz és a hozzájuk fűződő gondolatokhoz illő hangulatot teremtenek. A tervezők gondoskodtak a megfelelő információs rendszerről is, a mauzóleumnak nevezett építményben látható névsorok, dokumentumok segítségével. így a túlélők és a hozzátartozók nem csak arról szerezhetnek tudomást, hogy hősi halottjuk és családtagjuk hol nyugszik, hanem a sírokat látogathatják is, meggyőződve arról, hogy az elesettek méltó körülmények között alusszák örök álmukat A Szövetség megteremtette a kegyeleti turizmus feltételeit is.

A legnagyobb, második világháborús nyugati magyar katonatemető Bajorországban, Pockingban található. A városról tudnunk kell, hogy Passautól délre, 30 km-re fekszik, lakosainak száma 15 ezer körül mozog. Mezőgazdasága, de különösen ló- és szarvasmarha tenyésztése híres. Régi település, történetét 1200 évre vetíti vissza. Közelében ismert fürdőhelyek vannak.

1936-ban a város határában repülőtér, 1938-ban repülő-híradó iskola épült, és itt működött egy jelentős, alumínium-ötvözetet, szilumint gyártó üzem is. A háború végén az amerikaiak bombázták ugyan a repülőteret, de különösebb kárt nem okoztak. 1945. áprilisában a németek a repülőteret és a hozzá tartozó épületeket kiürítették. Helyükre a magyar Puma repülőszázad települt. Ettől kezdve magyar katonák látták el a repülőtér, a közelében létesült koncentrációs tábor és a szovjet hadifoglyok őrzésének feladatát egy rövid ideig. Az amerikaiak 1945. május 2-án vonultak be Pockingba. Ezután a repülőtér és kapcsolt részei ún. vegyes táborként működtek, mert ide sereglettek a környékről a magyar polgári menekültek, és ide gyűjtötték az amerikaiak magyar a hadifoglyok egy részét is. 1946-47-ben innen indították útnak a menekülteket és a hadifoglyokat hazaszállító vonatokat, Magyarországra. A magyarok távozása után a Rottal kaszárnya a Csehszlovákiából és Lengyelországból kiüldözött németeket fogadta be. 1964-től, miután a Német Szövetségi Köztársaság csatlakozott a NATO-hoz, a laktanyákban a 234. páncélos, majd a 243. páncélos határvadász zászlóalj kapott helyet. A NATO keleti irányú kibővítése után a határőrizet szükségtelenné vált, ezért a helyőrség fokozatosan megszűnt. Egyébként, működésének ideje alatt a mindenkori parancsnokok megértően és nagyvonalúan támogatták kegyeleti megemlékezéseink megrendezését, amelyekről a következőkben lesz szó.

A már említett magyar katonatemető a bajor tartományi kormány, a Hadisírgondozó Szövetség és a város közös elhatározása és anyagi áldozatvállalása nyomán létesült 1955-61 között úgy, hogy a környék 141 településéről ide temették át a katonai és polgári áldozatokat, hősi halottakat. Erre a célra a város ezer négyzetméteres területet biztosított a városi temető szomszédságában. 747 magyar állampolgár, 659 katona, 32 nő és 36 gyermek – köztük 107 ismeretlen – talált itt végső nyughelyet. A temetőt azóta is a város gondozza és időnként felújítja.

A Volt Hadifoglyok Miskolci Egyesülete, amely később a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége megyei szervezetévé alakult, 1989-ban vette fel a kapcsolatot a német Hadisírgondozó Szövetséggel. Több évi előkészítő munka után, a magyar Külügy- és Honvédelmi Minisztérium egyetértésével, 1992. augusztusában jelenhetett meg az első hivatalos magyar küldöttség Pockingban. A miskolciakhoz, itt csatlakozott müncheni főkonzulunk és bonni védelmi attasénk.

Az első látogatást őszinte baráti kapcsolatok kialakulása követte. Az azóta eltelt idő alatt több ízben is felkereshettük a temetőt, hogy elhelyezzük koszorúnkat az emlékjelen, amely német és magyar nyelven hirdeti, hogy: “Itt nyugszanak magyar hősi halottak”. A két feliratot domborművű kettős kereszt köti össze. Ugyanilyen, kőből faragott kereszt áll a temető végében, két római kereszt között. Erről német barátaink úgy nyilatkoztak, hogy ismereteik szerint a kettős kereszt az Árpád-ház szimbóluma, s ez Gizella királyné révén Bajorországban is tiszteletnek örvend. Ettől függetlenül, természetesnek tartottuk, hogy zarándokútjaink alkalmával a királyné sírjánál is tisztelegjünk Passauban.

Szervezetünk érdeklődése a katonatemetők és emlékhelyek iránt nem merül ki a pockingi kapcsolattal. A Hadisírgondozó Szövetséggel kialakított jó információs kapcsolat és a volt hadifoglyoktól beszerzett adatok révén, meglehetősen jó áttekintést nyertünk a nyugaton lévő temetőkről. A Hadisírgondozó 1990-ben két kötetben összegyűjtötte és megküldte nekünk azoknak a temetőhelyeknek a fényképeit, ahol magyarok is vannak eltemetve. Innen tudjuk, hogy Pocking az egyetlen hely, ahol önálló magyar temető működik. Az említett kötetekben 26 temető és az azokban fellelhető magyar sírok egy részének képei láthatók. Ezekből most azokat emelem ki, ahol nagyobb számban találhatók magyar, vagy a nevek alapján magyarnak vélelmezett sírok. Az exhumáláskor ugyanis gyakran okozott nehézséget az elhunytak nemzetiségének megállapítása, mert az azonosító jelek vagy tönkre mentek, vagy hiányoztak. Minden temetőben ezért van sok, “ismeretlen” vagy “ismeretlen magyar” jelzésű sír.

Az 1950-es években a Nyugat-Németországban letelepedett magyar emigránsok önkéntesekből verbuvált csoportja megkísérelte a volt Birodalom területén található magyar katonasírok jegyzékbe foglalását. 210 temetőben 1200 sírt tudtak felderíteni. A helyzet azóta azonban lényegesen megváltozott, mert ugyanabban az időben indult meg a Hadisírgondozó Szövetség akciója a temetők összevonására. Így például az ingolstadti nyugati temetőben nyugvó és a jegyzékben szereplő 140 magyar földi maradványait a pockingi temetőbe helyezték át. A mi szempontunkból jól használható viszont egy magyar mérnök tiszteletre méltó vállalkozásának eredménye. Ő franciaországi hosszabb kiküldetése idején, családjával együtt, tervszerűen végiglátogatta az Észak-Franciaországban összevont német katonatemetőket és kiírta a magyar nevű temetetteket. Ilyeneket 11 helyen talált.

A különböző forrásokból származó adatok teljes felsorolására itt nincs lehetőség, ezért csak néhány tételt emelek ki a terjedelmes halmazból:

Németországban, Passauban, a városi köztemetőben 38 magyar sírt találtunk, 1995-ben elszórtan a németek között. Heilbronn-Böckingenben 29, Salzgitterben 22 sírunk van. Schömbergben közös sírban 248 honfitársunk nyugszik. Az említett helységek Baden-Württenberg tartományban vannak. Osterode am Harz temetőjében a Harz hegységben 50 magyar nyugszik. Nevük egy emlékoszlopon olvasható. Ennek hátoldalán az alábbi vers búcsúztatja a holtakat:

"Törzséről letört száraz ág
Gyötrődés, könny és árvaság
Porlik itt – tépett magyarok
Szívünkben élten nyugodjatok"

Franciaországban: Monte de-Huisnes (Departement Manche) 134, Bergheim (Haut-Rhin) 62, Niederbronn-des-Bains (Bas-Rhin) közös temetőiben 51 sírról van tudomásunk. Itt emlékoszlop is őrzi a neveket. Felirata: "A francia földben nyugvó magyar honvédek emlékére."

Belgiumban, Lomel-ben (Limburg tartomány) 25 magyar van eltemetve.

Az előbbi adatokból is látható, hogy magyarjaink mennyire szétszóródtak a háború végén Nyugat-Európában. Számuk megközelítő pontossággal sem állapítható meg, az említett okok miatt.

A Genfi Konvenció előírásai szerint a katonasírok és temetők jellege és helyzete sérthetetlen. Gondozásuk és a látogatás feltételeinek biztosítása állami feladat. Ezt nálunk a HM. Hadtörténeti Intézet és Múzeum szervezetében működő Hadisírgondozó és Hagyományőrző Iroda látja el. Mivel azonban a hadisírgondozásnak a társadalom érzelmi életét is érintő vonatkozásai vannak, az állami szervezet nem nélkülözheti a civil szervezetek közreműködését. A pockingi példa bizonyítja, hogy a hozzátartozójukat elvesztett családok lelki békéjének megteremtésében Pocking létezése és hogy ezt bevittük a köztudatba, igen fontos szerepet kapott.

Pockingban minden látogatásunk alkalmával nem csak az ott nyugvókra, hanem minden ismert és ismeretlen hősi halottunkra emlékeztünk és emlékezünk a jövőben is. Pocking számunkra ilyen értelemben jelkép, jelképe annak az óriási veszteségnek, amely nyugaton is érte nemzetünket.

⁣1992. óta a Passau környékén járó magyarok közül sokan keresik fel a temetőt egy-egy csokor virággal, koszorúval. Barátaink jelzése szerint az emlékkövön mindig van friss virág és gyakran megjelenik nemzeti színű szalaggal díszített koszorú. Pocking élő kegyeleti hely lett honfitársaink számára is.

Tarczai Béla