Tarczai Béla

A cím nem túlzás. Családunk, mindkét ágon, időnként jelentős szerepet játszott a magyar történelemben. Ezt bizonyítani is kívánom, de mielőtt ezt tenném, néhány gondolatot előre kell bocsájtanom:

⁣1. Nyugdíjazásom után a miskolci Herman Ottó Múzeumban dolgoztam néhány évig, úgynevezett "státuszban", mint a fotográfiatörténeti gyűjtemény megalapítója és kezelője. A múzeumi környezetben belekóstolhattam a történeti kutatás egyéb ágaiba is. A múzeumi gyűjtemények és a könyvtár rendelkezésemre állt, és a jó kapcsolatok révén, rendelkezésemre áll ma is, tehát kutatni tudok más területeken is, nemcsak a szorosan vett szakmámban. Természetes, hogy ezt a lehetőséget felhasználtam arra, hogy családunk történetét kikutassam.

⁣2. Manapság sokan sznobizmusnak tekintik, ha valaki a családja eredetét, helyét kezdi kutatni. Ezzel szemben az én véleményem az, hogy az alapvető emberi jogok közé tartozik, hogy mindenki ismerje múltját, gyökereit, és ezáltal meg tudja határozni helyét a társadalomban. A múlt ugyanis kötelez. Ez nem frázis, hanem annak értékén túlmutató valóság. Az egy más kérdés, hogy az elmúlt évtizedekben nem volt illendő ősi, pláne nemesi múlttal dicsekedni. Ezzel szemben áll az én - tapasztalatokon alapuló véleményem - hogy minden ma élő család ősi, hiszen vissza lehet vezetni a származást generációkra a hétköznapi családok esetében is. A különbség abban van, hogy a nemesi családok genealógiáját szervezetten jegyezték és őrizték az úgynevezett hiteles helyek, [1] illetve az itt elhelyezett okmányok, míg a közemberek családi eseményeit legfeljebb a családi bibliák vagy a személyes emlékezet őrizte mindaddig, amíg az anyakönyvezés valamilyen formája meg nem jelent. Nálunk az egyházi anyakönyvezés nyomai a 18. Században jelennek meg, illetve odáig vezethetők vissza, annak ellenére, hogy a trentói zsinat 1563-ban rendelte el, magyar viszonylatban pedig a nagyszombati zsinat 1614-ben pontosította az egyházi anyakönyvezés kötelezettségét. Ilyen értelemben tehát nincs különbség közrendi "nemtelen" családok vagy a nemesi családok genealógiája között. Különbség van viszont abban, hogy általában a nemesi családok játszottak aktív szerepet a történelemben, a mindenkori társadalmi berendezkedésnek megfelelően, tehát ezeknek a családoknak a története vált részévé a történelemnek.

⁣3. Tény az is, hogy közrendű családokból származó emberek is szerephez jutottak az állam és a társadalom történetében, mint forradalmárok, tudósok vagy "egyszerű", de tehetséges polgárok. Ők is részei a történelemnek.

⁣4. Szólnom kell azokról a nehézségekről is, amelyek a mi családunk előtörténetének kutatása során felbukkantak. A magyar nemesi családok történetének meglehetősen nagy irodalma van, főként a 19. század második és a 20. század első feléből. Sajnos azonban, hogy a források megállapításai sokszor tévesek adataik hiányosak és ellentmondanak egymásnak. Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy melyik adatot fogadhatjuk el. Pl. a vértanú Keczer András testvérének, Menyhértnek fiát Sándort, aki kuruc költő, majd a szász fejedelem dragonyos hadnagya volt, [2] a források összetévesztik Keczer Sándorral, András másik testvérével. De ugyanilyen gondok adódnak Keczer Ambrussal is, akiből szintén kettő volt. A ténybeli megállapítások is függenek a családtörténet írójának szubjektív megítélésétől. Pl. István fia Ambrus esetében az egyik forrás azt írja, hogy Szapolyai pártja megölette, a másik forrás szerint Lipócz várának ostrománál, mint I. Ferdinánd híve, elesett 1546. táján. Az írók itt nem vették figyelembe, hogy Szapolyai János 1540-ben meghalt, tehát ő már nem lehetett a "gyilkosság" értelmi szerzője. A tévedéseket és a hiányos adatokat személyes emlékeim, elsősorban nagyanyám, lipóczi Keczer Mária és atyámfia Dobay Sándor közlései nyomán, valamint az időrend elemzése útján próbáltam kiigazítani, illetve pótolni. Segítségemre voltak pécsújfalusi Péchy Elek [3] közlései is, aki mindkét családunkkal vallotta a rokonságot. Töredékesen tudott adatokat szolgáltatni Nóra néni - Takács Eleonóra - Béla nagybátyám és keresztapám felesége, aki mind édesapánk, mind édesanyánk családfáját jól ismerte. Béla bácsi ezekről keveset beszélt, egyáltalán nem mondott semmit a Medgyessy családról, inkább a saját, rendkívül érdekes életének eseményeit sorolgatta. A hiteles forrásoknak elismert Nagy Iván féle genealógia és a magyar Nemesi Családok feldolgozásai mostohán bántak a családok nőtagjaival, őket sokszor nem sorolták fel a táblázatokban. Így pl. Keczer Dorottyáról, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem öccsének feleségéről a Rákóczi családnál történik említés, de a Keczer családfán nem található Dobay Sándor segítségével sikerült kikutatni helyét a családunkban. Ez a családfán megtalálható.

⁣5. A névírással kapcsolatosan rengeteg gond adódik. A régi oklevelek és krónikák írói olykor felületesek és következetlenek voltak, ezért mindkét családunk esetén sokféle névírási változat fordul elő. Alapvető kérdés a cz és az y használata. A latin és a német nyelv általános magyarországi használata idején a c-k-nak volt ejtendő. Ha tiszta c-re volt szükség, a helyes kiejtés érdekében a c hangot z-vel toldották meg. Később ez fölöslegessé vált, mert a magyar a c hangot soha nem ejtette k-nak. Az egyéb hangzók - eö, th, y - a régi, történelmi írásmódból maradtak fenn, de az oklevelek és anyakönyvek szerkesztőinek pongyolaságából, hiányos képzettségéből eredően, vagy egyszerűen azért, mert a szöveg nehezen volt olvasható vagy értelmezhető, az azonos nevek esetében is más-más írásmódot találunk. A Keczer családnév pl. előfordul Ketzer, Keczer, Kecher változatban. Az y-nak külön története van. A magyar idióma a családneveket a foglalkozás, hivatali beosztás, de leginkább a szülő- vagy lakóhely szerint képezte. Ezért van sok helynévhez i-vel kapcsolódó családnév. A régies írásmód főként az y-t ismerte és használta, az i később jött divatba. Egyes történelmi családnevek tulajdonosai - Szapolyai, Rákóczi, Görgei - tudatosan i végződéssel írták nevüket, mondván, hogy ez felel meg a magyar nyelv szellemének. Itt kell szólnom egy másik jelenségről is a névhsználattal kapcsolatban, nevezetesen arról, hogy egyes családok egyidőben több nevet is használtak. A Tarczayak pl. esetenként a Tarkőy nevet használták, de előfordul a kettős névhasználat: Tarczay-Tarkői, vagy a mai is élő eperjesi rokonság Tahy-Tarkőy neve. (A Keczer rokonság is kimutatható pl. a 30-as években még élt Tahy Boldizsár esetében, akinek felesége Keczer Irén volt.) A kettős névhasználat szubjektív okokra vezethető vissza. A családok azt akarták, hogy mindkét név fennmaradjon. Példa erre a borsod megyei Ragályi család jeles tagja, Ferenc, báró és felsőházi tag, aki 1941-ben halt meg, és aki királyi engedéllyel felvehette az anyai ágon rokon Balassa család nevét (Balassi Bálint költőnkét) s így lett Ragályi Balassa Ferenc báró.

⁣6. A következőkben az anyai ágon ismert (anyai nagyanyánk lipóczi Keczer Mária után) lipóczi és nekcsei Keczer famíliáról összegyűjtött adatokat, továbbá édesapánk anyai felmenőivel rokon Tarczay-Tarkőy család dolgait foglalom össze, és befejezésül felvázolom a két családfát is. Megjegyzem, hogy nagyon kevés ismeretet tudtam eddig szerezni nagyanyánk második férje Medgyessy Árpád családjáról, annak ellenére, hogy ennek a családnak a tagjai ma is élnek Ráckevén, és Amerikában is. Homályos utalások vannak arra, hogy Árpád nagyapánk a család fekete báránya volt, s ezért egyes ma élő leszármazottak nem is tudnak létezéséről. Hasonló a helyzet édesapánk apai rokonságával. Itt nyelvi nehézségek is vannak, mert Kisszebenben élnek unokatestvéreink, de Anna nagynénénk egykori közlése szerint nem beszélnek magyarul. Ők József nagybátyánk fiai és egy fogadott lánya, akik kb. velünk egykorúak lehetnek.

És most még egy fontos kitérő: Nevünk a Tarcai írásmóddal, névmagyarosítás útján felvett név. A m. kir. belügyminiszter M.265517/1933. III. sz. engedélyével Galajda családnevünk Tarcai-ra változott. Az eseményhez hozzátartozik, hogy nagyapánk Galajda András, aki Eperjesen járt gimnáziumba és a pécsujfalusi Péchy családnál Pécsujfalván, majd miután a birtok elúszott, Nátafalván (Nagymihályi járás, Zemplén vm.) a dr. Ferenczy birtokon intézőként dolgozott, ízig-vérig magyarnak vallotta magát. Mi gyerekkorunkban apai vezényszóra időnként levelet írtunk neki (ez már természetesen Trianon után volt) s a válaszokból is kitüntek magyar érzelmei. Kifogástalanul írt és beszélt magyarul, de természetesen tótul is. A névmagyarosítás idején olyan rendelkezés volt érvényben, hogy történelmi nevet nem lehet felvenni, csak különösen indokolt, családi kapcsolatokkal alátámasztott esetekben. Ezért kaphattuk az ősi családnevet, de mai írásmóddal. A névváltoztatás oka nem csupán a 30-as évek divatja volt, hanem édesapánknak az a titkos reménye, hogy megváltozott névvel hazautazhat a Felvidékre, szülőföldjére Pécsujfalvára és Kisszebenbe, de meglátogathatja édesapját is. Az elgondolás nem jött be, mert a ravasz csehektől továbbra sem kapott vízumot. A vízumkérő lapon ugyanis volt egy olyan rovat, hogy Névváltoztatás esetén az előző név, amivel lehetetlenné vált az álcázás.

Arról más helyen írtam, [4] hogy édesapánkat a csehek katonaszökevénynek minősítették, mivel a Trianon után megalakult új csehszlovák hadseregbe nem volt hajlandó bevonulni, hanem átszökött Magyarországra. Édesapánknak két testvére volt: az idősebb József, aki szabómesterséget tanult, de később átszegődött a postához. Neki volt (van) két fia és egy fogadott leánya. A legfiatalabb Anna néni nem ment férjhez, mert nagyanyánk korán meghalt (a plébános tévedésből agyonlőtte, mert azt hitte, hogy vad mozog a kukoricásban, holott nagyanyánk gyűjtötte az ebédrevalót) és neki kellett a háztartás, később nagyapánk gondját viselni.

A lipóczi és nekcsei Keczer család

A név eredetét illetően több verzió él. A német Ketzer eretneket jelent. Egyesek szerint a család azért kapta volna ezt a nevet, mert evangélikus hitre tért a reformáció után, és jeles tagjai erősen pártfogolták a luteránusokat. Ezzel szemben van olyan vélemény, hogy a név régebbi mint a reformáció, mert III. Péter, a családalapító a 11-12. században már használta ezt a nevet. Más vélemény szerint a család kétszer kapta meg Lipócz várbirtokát és a név erre utalna. Tény, hogy Lukács fia Péter nevezte magát először Péter de Ketzer-Lipócz-nak. Lukács a 11-12. század fordulóján élt és az Aba nemzetségből származott. Az Aba nemzetség egyike a legrégibb magyar családoknak. A név minden valószínűség szerint Aba Sámuel királytól ered, akinek szállásbirtoka a Mátra alján, Gyöngyös környékén volt. Központja a sári monostor lehetett, ahová Aba Sámuelt is eltemették (Abasár). Birtokaik voltak még a Tisza mellett, továbbá Abaúj és Sáros vármegyében. A nemzetség 27 ágra szakadt, ezek tagjai jórészt ma is élnek.

A lipóczi ág megalapítója Sükösd fia, Demeter, akinek 3 fia volt: Sándor, Demeter és Péter. Ez utóbbi tekinthető a család megalapítójának. Sándor a nekcsei ág őse, minthogy apjától, Demetertől megkapta az 1240-ben megszerzett Nekcsét [5], Péteré lett Lipócz. A család tagjai királyhűségükkel tűntek ki, s ezért tudták birtokaikat növelni királyi adományok révén. I. Demeter és öccse Aba, Kálmán herceg kísérői a halicsi királyság megszerzésében, ahol Aba életét is veszti. Demeter birtokokat kap, és II. Endrét kíséri a Szentföldre, ahol vitézül harcol. Demeter fia I. Sándor a muhi csatában megmenti IV. Béla életét, majd elkíséri Dalmáciába. A király hálából felépítetti az eperjesi gótikus templomot. II. Demeter, Sándor öccse IV. Béla és fia vitájában a király oldalára áll s ezzel szerez érdemeket. II. Sándor és III. Demeter Róbert Károllyal harcolnak Kassa környékén az oligarchák [6] ellen. Részt vesznek 1312-ben a döntő rozgonyi csatában, Sándor meg is sebesül, de megkapja az Abaúj vármegyei Garadnát. Demeter, a nagyműveltségű férfiú 1316-ban a királyi tárnokmester címet és rangját kapja. A szétzilált királyi gazdaságot rövid időn belül rendbe szedi, de közben saját jólétére is gondol. Saját birtokain falvakat alapít, közben járására Bártfa, Eperjes és Kisszeben királyi kiváltságokat kap. Drugeth Fülöp, aki Róbert Károllyal 1301-ben jött Magyarországra és támogatja az oligarchák elleni harcokat, elnyeri a Szepesi és Ujvári főispánságot, majd 1323-27. között a nádori tisztséget, apjává fogadja Demetert. III. Péter ez időtájt kezdi magát lipóczi Kechernek nevezni dictus de Kecher néven. A család birtokolja Lipócz várát, amelyet helyenként Éleskőnek is neveznek. (Ez bizonytalan, mert Éleskő nevű vár Nyitra megyében és Miskolc mellett is létezett.) Biztos azonban, hogy a birtok tulajdonjogában az idők folyamán gyakori változások voltak, mert pl. Lipócz várát többször is donációba kapta a család, így pl. Keczer Sandrinus V. Lászlótól kapja Lipóczvárt, Peklint és Miskét. Ismeretlen időpontban Szinye-Lipóczot is megkapják. Innen ered a kétszer Lipócz feltételezés.

1427-ben kapják Vörösvágást, Patajt, Patacskőt, ismét Peklint, (Peklényt), Bunyitát, Tuchrimát. Az ország három részre szakadása idején a család Ferdinánd pártján állt, s ennek következtében a Szapolyai párt hívei megostromolták Lipócz várát, s ekkor életét vesztette Keczer Ambrus. Fráter György emiatt sajnálkozását fejezte ki a sárosi rendeknek és elrendelte, hogy Ambrus fiának, Andrásnak adják vissza Lipóczot. Egyébként az ostrom során elesett Ambrus nővére volt Keczer Dorottya, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem öccsének, Ferencnek felesége. Atyjuk Keczer István volt. II. András nagytekintélyű férfiú, a család fő vagyonszerzője, az 1500-as évek végén a törökök elleni harcokban tüntette ki magát, de részt vett a politikai életben is. Ő volt a királyhű 13 felvidéki vármegye szellemi vezére, szószólója és követe, 1602-03-ban részt vett Buda ostromában, 1593-ban Fülek visszavételénél az ostromlók vezére volt, 1622-ben Sáros vármegye követe a pozsonyi országgyűlésben. 9 évig volt a vármegye alispánja. Politikai gyilkosság áldozata lett Keczer István, aki a Bocskay felkelés idején, békítő szándékkal Basta [7] királyi fővezér táborában járt, s ezért a felkelők a peklényi kastélyban megölték. A család azonban a legnagyobb véráldozatot a Thököly felkelés utáni megtorlások idején szenvedte el, amikoris I. Lipót felsőmagyarországi főkapitánya, a hírhedt vérengző Caraffa [8], több jómódú nemessel és polgárral együtt III. Keczer Andrást is perbe fogta és felségárulás vádjával kivégeztette, 1687. március 5-én, Eperjesen. Március 22-én kivégezték fiát Gábort és két vejét, Saárosy Mártont és Zimmermann Zsigmondot is. A per tipikus koncepciós ügylet volt, mert hamis vádakkal, [9] hamis tanukkal, fenyegetések és megfélemlítés árnyékában folytatták le, főként azért, hogy a király és zsoldosai a nagy vagyonokra rátehessék a kezüket. Motiválta az eljárást a protestánsok elleni gyűlölet is, hiszen az áldozatok mind protestánsok voltak. Természetes, hogy az áldozatok vagyonát elkobozták.

Keczer András nagyműveltségű [10], ember, az evangélikus Egyház nagy pártfogója volt. Iskolát, templomot épített. Húga, Klára - Színyei-Merse Miklósné élete kockáztatásával ellopta bátyja levágott és elrettentésül közszemlére tett fejét és Színyén eltemette. Másik húga Anna, Szirmai Péter felesége tót népdalokat gyűjtött. Ez a gyüjtemény a Magyar Nemzeti Múzeumban van. Az eperjesi vértörvényszék ügyének meglehetősen nagy irodalma van. A részleteket, a családi visszaemlékezésekkel is kibővítve, külön dolgozom fel. Tragikus sorsot ért meg III. András fivérének, a "bujdosó" Menyhértnek [11] fia, Sándor is. Ő részt vett a Thököly felkelésben, kuruc dalokat is szerzett, s emiatt menekülnie kellett. Drezdába került s ott a szász fejedelem hadseregében dragonyos hadnagyként szolgált. 1697-ben párbajban halt meg. Radványban temették el, lévén a családnak ott is birtoka. Feltételezhető a Radvánszky családdal való rokonság is, de ezt még tisztázni kell. A közvetlen előzményekből érthető, hogy a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcban a Keczerek kuruc érzelműek voltak. Ez már megmutatkozott Thököly idejében is, nem csupán Sándor esetében, hanem a vértanu András bátyjának, Ambrusnak a magatartásában is, aki lelkes kuruc volt, és lelkes protestáns is. Annak ellenére, hogy a köszvény a mozgásban erősen korlátozta, igen sokat tett mindkét ügyben. Egyes források szerint az ellenreformáció ügynökei megmérgezték [12].

Rákóczi híve volt Keczer Sándor, a Fejedelem gazdasági tanácsának szenátora. Itt említem meg - bár időrendben korábbra esik, de nem maradhat el - hogy III. Keczer András, aki késmárki várkapitány is volt, 1668-ban Thököly Imrét Eperjesre kísérte, hogy ott a Kollégiumban tanulmányait folytathassa. Caraffáék ezt sem vették tőle jónéven. Neves tagja a családnak Keczer István nagyváradi prépost, címzetes makarai püspök, aki az eperjesi Kármelhegyi Boldogasszonyról elnevezett templomot újjáépíttette. Ennek jeléül látható - szerencsére még ma is - a család címere a főbejárat fölött. E címer fából faragott másolata a templom belsejében volt elhelyezve, de 1919 után levették és átadták a családnak. A legutolsó információ szerint a címert Keczer Antónia családja őrizte Sárosbogdányban, a családi kúriában. Amikor én találkoztam vele, már idős hölgy volt, s miután férje dr. Raslawszky Béla meghalt, ő a leányához költözött Pozsonyba, 1984-ben. Oda írtam neki, de nem kaptam választ.

Neves tagja volt még a családnak Keczer Miklós (1837-1907) cs. és kir. kamarás, országgyűlési képviselő és sportszerető ember. Gondolkodásmódjára jellemző, hogy meglehetősen nagy vagyonából alapítványt tett az elszegényedett családtagok (jórészt törvénytelen) gyermekeinek nevelésére és taníttatására [13]. Ehhez tudni kell, hogy a kivégzett III. András elkobzott birtokait a család 1690-ben visszakapta. A történelmi impertinencia csúcsa, hogy ugyanakkor jelentkezett Caraffa örököse, egy Nigrelli nevü olasz, és követelte a vagyonból reá eső részt. (Antonic Caraffa olasz nemesi család sarja, 1693-ban halt meg a Felsőmagyarországon és Erdélyben elkövetett kegyetlenségei rémképeitől megzavart elmével.)

Említést érdemel dédapánk, Keczer Bertalan, Sáros vármegye szolgabírája [14], Sárosbogdány és Bunyita birtokosa, aki 1848-49-ben a szabadságharcban az állomási és határőri biztosi szervezet tagjaként támogatta a fegyveres harcot. Nem büszkélkedhetünk vele túlságosan, de az is a történethez tartozik, hogy élt Eperjesen Keczer Károly, tehetős agglegény és világfi, aki gáláns kalandjaival és kicsapongásaival tette magát híressé. Ugyanakkor szimpatikussá is vált jótékonyságával, de különösen a színészek (és színésznők) támogatásával. Egy alkalommal a temetőben cigányokkal adott szerenádot Pilátusnak. Csendháborításért pénzbüntetésre ítélték, a cigányokat pedig botozásra. Az áldozatok minden botütésért 1-1 Koronát kaptak kárpótlásul Keczertől. 1877. augusztus 1-én temették 75 éves korában a megye utolsó, legnagyobb kártyás gavallérját, óriási részvét mellett. Két cigánybanda felváltva játszotta a gyászindulókat, majd a koporsót a "Ballag már a vén diák" hangjai mellett bocsájtották le a sírba.

Amint a leírtakból is kitűnik, a család hosszú és szép történettel, sok kiváló emberrel büszkélkedhet. El kell még mondani, hogy az ősi címert, [15] amely vörös alapon fekete sast ábrázolt, csőrében piros kővel ékesített arany gyűrűvel, s a sisakdíszen a koronából kinövő sas ismétlődött, 3 ízben újították meg. (Ez az eredeti címer a lapispataki kastélyon volt látható.) Az első megújítást Joannes de Keczer kapta 1337-ben, a másodikat I. András 1584-ben, a harmadikat II. András 1631-ben. Ez utóbbi diplomáját eredetiben láttam Tosa nénémnél Sárosbogdányban, 1978. augusztus 17-én.

Érdekes volt a család viszonya a valláshoz. A férfiak néhány kivételtől eltekintve evangélikusok voltak, de katolikus lányokat vettek feleségül és gyermekeiket úgynevezett "reverzális" megegyezés alapján nevelték. A fiúk az apa, a lányok az anya vallását követték [16]. Így volt nagyanyánk, Keczer Mária katolikus. A toleranciára jellemző, hogy Keczer Sándor Sáros vármegye alispánja protestáns létére Péter és Pál apostolt ábrázoló festményt ajándékozott a minoriták templomának, a katolikus kollégium alapkő letétele alkalmával pedig, 1703-ban 1.000 Forintot adott a nemes célra.

Anekdotába illik az a megállapítás - Mikszáth Kálmán meg is írta - hogy ha két magyar találkozik, perceken belül kiderítik a rokonságot. Ha mi is körülnézünk, egy sereg olyan felvidéki családot találunk, amellyel ilyen vagy olyan rokonságban [17] vagyunk. Nóra néni felsorolása alapján csak a legfontosabbakat említem itt meg: Szirmay, Színyei-Merse, Dessewffy, Görgei, Szemere, Ghillány, Ghyczy, Klobusitzky, Radvánszky, Dobay, Metzner, Berzeviczy, Péchy, Szepesházy, Semsey, Bán, Pülszky.

A feldolgozást befejeztem 1997. október 12-én.

[1] Hiteles helyek

Hiteles helynek nevezték azokat a főként egyházi szervezeteket, /kolostorokat/ ahol a nemesi családok iratait, okmányait őrizték és kezelték. Erre azért volt szükség, mert egyrészt az egyházi emberek írástudók voltak, másrészt a közbiztonság akkori viszonyai között az iratok megőrzése így látszott biztosítottnak. A Keczer család okmányait 1237-től a zempléni várhoz tartozó leleszi konvent - premontrei apátság - őrizte. Az ezekről készített kivonatok és másolatok, több más rokon család irataival együtt dr. Dobay Sándor eperjesi ügyvéd rokonunk birtokában voltak. Hogy az ő halála után ezekkel mi történt, nem tudom.

[2] Keczer Sándor

Keczer Sándor dragonyos hadnagy életnagyságú arcképe 1688-ból a drezdai képtárban volt. Nyomoztam utána, de eredmény nélkül.

[3] Péchy Elek

A pécsujfalusi Péchy család kanyargós út után, a 20-as évek végén került Miskolcra, eléggé reménytelen helyzetben. A rokonság révén édesapánk iparkodott segíteni, a családfőt Elek bácsit állásokhoz juttatni. Közel 100 évig élt. Tőle sok mindent hallottam a családról, főleg a szüleinkkel és nagymamával folytatott beszélgetései révén.

[4] Katonaszökevény

A Piros volt a parolim c. könyvemben

[5] Nekcse

Nekcse Horvát-Szalvonia területén, a Dráva déli partján, a valamikori Verőce - Verovitica vármegyében volt.

[6] Oligarchák

A történelemből ismeretes, hogy az Anjou királyok a hatalmas Csák Máté és az Omodék /Amádék/ ellen, a kassai polgárok segítségével győztek, s ezzel megteremtették hatalmuk biztonságát.

[7] Basta

Giorgio Basta /1544-1607/ Rudolf császár zsoldos hadvezére, 1598-ban Felsőmagyarország katonai prancsnoka, majd Erdély zsarnok kormányzója. Uralmának Bocskay felkelése vetett véget, 1606-ban.

[8] Caraffa

Antonio Caraffa, gróf /?-1693/ nápolyi nemes, 1665-ben került katonai szolgálatra a bécsi udvarhoz. 1686-ban Felsőmagyarország katonai parancsnoka, Thököly ellen harcolt, 1687-ben Egerből űzte ki a törököket. Ebben az évben állította fel az eperjesi vértörvényszéket azzal az ürüggyel, hogy Lipót ellen összeesküvés készül. 1688-ban Erdélybe küldte a király, s ott főként Brassóban kegyetlenkedett.

[9] Hamis tanúk

A hamis tanuk között pénzzel és fenyegetésekkel megvesztegetett nemesek és kétes jellemű polgárok voltak.

[10] Keczer András

Keczer András Hollandiában járt egyetemre. Unokája, Gábor fia István a jénai egyetemen tanult.

[11] Bujdosó Menyhért

Menyhértet a család azért nevezte bujdosónak, mert egész életét külföldön töltötte, feleségével, Máriássy Erzsével.

[12] Keczer Ambrus

Moldova a 40 prédikátor c. könyvében említi, hogy Keczer Ambrust megmérgezték.

[13] Alapítvány

Az Alapítvány pecsétjét én őrzöm. Ezt Dobay Sándor bátyám, mint az Alapítvány egykori kezelője jogszerű megőrzésre adta át nekem Eperjesen.

[14] Szolgabíró

A nemesi családok férfitagjai igen gyakran töltöttek be közigazgatási tisztségeket. Leggyakoribb volt az alispáni és a szolgabírói stallum, ami egy megye vagy egy járás első emberének állását jelentette. Inkább rangnak mint beosztásnak számított.

[15] Címer

A családi címer ősi hagyományokon alapuló jelkép. Eredetileg a nemesek által fenntartott katonai egységek megkülönböztető jele volt, amit a zászlón, a pajzson és a mellvérten viseltek, később általános használatú jel lett, de egyúttal a királyi jogot képező címeradományozás révén erkölcsi elismerést is jelentett. Az adományozás /amivel birtok is járhatott/ és a megújítás rendszerint az uralkodó érdekében kifejtett tevékenység, szerzett érdem elismerése, sok esetben a nemesi státusz adományozásának kísérője /címereslevél/ volt. A Keczer család eleinte az Aba család címerét, illetve ennek egy változatát használta. Címerbővítést kapott 1337-ben Joannes de Keczer, 1584-ben I. András és 1631-ben II. András és testvére János. Ez utóbbival kapcsolatban a családi emlékezet azt jegyezte fel, hogy a király megengedte - különös kegyként - hogy névbetüjét illesszék a címer közepére, koronával, mondván, hogy a régi címerben már minden benne van.

[16] Vallás

A család vallásosságának számtalan tanujelét adta. Anyagilag mindkét Egyházat támogatták, de egymással szemben is toleránsok voltak. A katolikus Keczer Ilona pl. áttért az evangélikus hitre, amikor férjhez ment Saárossy Mártonhoz. Keczer Sándor 1703-ban az Angolkisasszonyok diákotthonának alapításához járult hozzá 1.000 Forinttal.

[17] Rokonság

A felvidéki családoknál a rokonság és a rokoni kapcsolatok ápolása rendkívül fondos dolog volt. Erről Ignácz Rózsa Névben él csak című regénye igen kifejezően ír. Személyes tapasztalataink is bizonyítják ennek igazságát. Ennek érvényesüléséhez azonban szükséges, hogy ismerjük a szerteágazó kapcsolatokat. Régebben minden családban volt valaki, rendszerint az idősebb asszonyok, akik a családi kapcsolatokról mindent tudtak. Ilyen volt nagyanyánk, lipóczi Keczer Mária is.