Tarczai Béla

A 19. és 20. század fordulójára egyre tudatosabbá vált az amatőrök számára, hogy a fényképezés művészet, vagy legalábbis műalkotások létrehozásának lehetőségét rejti magában. Azok az amatőrök, akik tehetséget és elhivatottságot érzetek magukban a művészi teljesítményekre, Budapesten és több vidéki városban egyesületekbe tömörültek annak érdekében, hogy tapasztalataik, ismereteik cseréje révén tökéletesíthessék tudásukat, és hogy együttesen léphessenek nyilvánosság elé alkotásaikkal. A Photo Club már 1902-ben nemzetközi kiállítást rendezett Budapesten, s ezt megismételte 1905-ben.

1906-ban alakult meg a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége, a MAOSZ, azzal a céllal, hogy az összes magyar amatőrt tömörítse, és a művészi fényképezést segítse. 1908-ban országos kiállítást rendezett, amelynek sikere nagyobb feladat vállalására késztette a szervezetet. 1910-ben nagy nemzetközi kiállítást szervezett olyan rangos helyen mint a Műcsarnok és ennek összes termei. Óriási fegyvertény volt, mert ezzel sikerült a fotográfusok munkáját kísérő gyanakvást és ellenkezést feloldani. Ez volt akkoriban Európában a legnagyobb kiállítás, amelyen 451 szerző 2058 képpel szerepelt, köztük több ismert világnagyság. 1911-ben a Rómában rendezett nemzetközi kiállításon a magyar kollekció elnyerte az olasz külügyminiszter nagydíját, s ezzel a magyar művészfotográfia kitört az ismeretlenségből.

A Szövetségnek két folyóirata van ekkor: a Fény és a Fotográfia, egyelőre "félhivatalos" minőségben. 1914-ben indult meg a hivatalos szövetségi folyóirat a Fotóművészet Balogh Rudolf szerkesztésében, ekkorra a taglétszám meghaladta az ezret. Belépett a szövetségbe néhány miskolci amatőr is. Részt vettek a központban szervezett tanfolyamokon, előadásokon és szakmai bemutatókon.

1929-re érett meg az idő arra, hogy a miskolciak tagszervezetet alakítsanak. Az alakuló gyűlésen 30 amatőr vett részt. Elnökké ekkor Harsányi István sárospataki főiskolai tanárt, titkárrá Málnásy Béla tisztviselőt választották. A létszám később növekedett, mert a Bükk Egyletből is többen átjöttek ide. Tovább erősödött a csoport azáltal, hogy a központ az ózdi és a nyíregyházi tagokat is ide csatlakoztatta. Összejöveteleiket a Borsod-Miskolci Múzeum könyvtártermében tartották. 1931-ben tisztújítás volt az egyesületben. Elnökké ekkor Vucskits Jenőt, a Fráter György Gimnázium nagytekintélyű igazgatóját választották. Titkár maradt Málnásy Béla, a Rendőrkapitányság fotólaboratóriumának vezetője, pénztáros lett Petró Nándor banktisztviselő. Vucskits Jenő maga nem fényképezett, de mint filozófus foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel is. Elnökké választása megfelelt a MAOSZ legfelsőbb vezetése taktikájának. Mindenütt iparkodtak befolyásos embereket bevonni a vezetésbe annak érdekében, hogy a társadalmi elismerést megalapozzák.

Az önálló tagegyesület létrehozása fellendítette Miskolcon az amatőréletet. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a csoport szervezetten tudott részt venni országos és nemzetközi kiállításokon, képei megjelenhettek az országos és rangos folyóiratokban. A külföldi szaklapokban is megjelentek miskolci képek. Ezt a kapcsolatot Kletz Károly, mint a Camera svájci lap magyarországi levelezője szervezte. A MAOSZ miskolci csoportjának tagjai az 1930-as években az ún. magyaros stílus követésével a világ élvonalába kerültek. A sikerekről és az elismertségről a nemzetközi kiállításokon való szereplés és az elhozott díjak szép száma tanúskodik.

Tagadhatatlan tény, hogy a magyar fotóművészet az 1930-as években első nagy fénykorát élte, és mindenütt a világon nagy elismerést kapott. Érdekes, hogy a magyaros stílus meghatározása külföldi kritikusok találmánya. Nem lehet tehát azt mondani "mint sokan talán képzelik", hogy valamiféle nemzeti büszkeségből, mi magunk ragasztottuk művészetünkre azt a címkét. Pedig ekkor már hatott a köztudatban Klebelsberg Kunó teóriája, ami szerint a magyarság a trianoni megalázottságból csak kultúrája színvonalának emelésével tud kitörni. Magyar stílusról első ízben az 1932-es zürichi nemzetközi kiállítás kapcsán írt a külföldi szaksajtó, kiemelve azt, hogy a magyarok egységes küllemű, nemzeti jellegű kollekcióval jelentek meg. Feltűnt a motívumok eredetisége, a keresetlenség és az atmoszféra hű tükrözése. A Camera a világ legtekintélyesebb szaklapja a magyarokról, mint a fény mestereiről írt.

A magyarok népszerűségének emelkedését a számok is bizonyítják. 1932-ben Luzernben 14, Troppauban 32, Bécsben 76 magyar kép került falra. 1936-ban a frankfurti kiállításon már 121 képet állítottak ki, külön teremben. A közönség állandóan dugig megtöltötte a termet, mert mindenki a magyar képeket akarta látni. Érdemes megfigyelni, hogy milyen szellemi környezetben jelent meg ez magyar fotográfia. Németországban és a befolyása alatt álló területeken a Neue Sachlichkeit kezdett kifáradni, Angliában és a skandináv országokban még mindig a festészet utánzása volt a divat. Ebbe az elunalmasodó világba robbant be Balogh Rudolf, Szőllősy Kálmán, Pécsi József, Vadas Ernő, Aszmann Ferenc, Dulovits Jenő friss szemlélete, sok más érdemes alkotóval együtt. Témaválasztásban a folklór és a polgári élet hétköznapi motívumai felé fordultak, észrevették a nyomorúságot is, de ezt igyekeztek megszépíteni. Formai tekintetben bátran keresték és tökéletesen megoldották az ellenfényes témákat, törekedtek az anyagszerűségre, kiválóan komponáltak, végül az 1927-ben Budapesten rendezett nemzetközi kiállításon meghökkentették a világot a tükörfényes brómezüst képekkel.

A MAOSZ-szellemnek volt egy, mai szemmel talán elitélendőnek tűnő vonása: a versengés, az éremvadászat, a szereplés mennyiségi mutatóinak túlbecsülése. Hiába tartották már akkor is fizikai mértékegységekkel mérhetetlennek a fotóművészeti teljesítményeket, mégis országos, európai és világranglisták készültek, és folyt a versengés a helyezésekért. A minőség megítélése viszont a szűkebb körben érvényesült kritikára várt. A fotóművészeti kritika kemény volt. Elsősorban a hazai szakfolyóiratokban jelentek meg kritikai írások, de a külföldi szaksajtó is gyakran foglalkozott a magyar teljesítményekkel. Kletz Károly érdeme, hogy a miskolciak képei is megjelenhettek az osztrák Die Galeria, a svájci Camera és az amerikai Coronet lapjain.

A vidék az 1930-as évek derekán ellenzékbe vonult a MAOSZ országos vezetésével szemben, mivel az a vélemény alakult ki, hogy a tagszervezetek nem jutnak számarányuknak és teljesítményüknek megfelelő szereplési lehetőséghez. A mozgalom szellemi központja Debrecen volt. Innen indult el az a kezdeményezés, hogy a vidéknek legyen saját fóruma. Így született meg a Fotóamatőr több vidéki szervezet hivatalos lapjaként, Aszmann Ferenc szerkesztésében. A vállalkozásban Miskolc is részt vállalt. A lap megjelenése, 1933 után évekig folyt a vita a MAOSZ problémákról a fővárosi és a vidéki lapok között.

A miskolci csoport súlyát a magyar amatőrfotográfiában két dokumentum alapján tudjuk megítélni. 1935 áprilisában a csoport megrendezte az 1. Országos Művészi Fényképkiállítását, a rendezés körülményei és az országból összesereglett művészek száma önmagában is jelzi a csoport tekintélyét. A kiállítás védnökei a vármegye és a város első emberei voltak, a zsűriben Boróczi Rezső a MAOSZ elnöke, Sárkány Jenő soproni fotóművész és Ábrahám István, a legtekintélyesebb miskolci iparos fényképész vett részt. 120 kiállítótól 382 képet állítottak ki. A MAOSZ - szokás szerint - kollekcióval jelentkezett de versenyen kívül. Ennek okát nem tudjuk. Versenyen kívül állítottak ki a zsűritagok, ami megfelel a szakmában kialakult szokásoknak. A miskolci csoport 20 taggal és 67 képpel került falra. A nemzetközi hírű magyar fotóművészek közül Haller Frigyest, Hollán Lajost, Kerny Istvánt, Szőllősy Kálmánt, Vadas Ernőt, Vidarény Ivánt, dr. Csörgeő Tibort, Aszmann Ferencet, Kletz Károlyt, Málnásy Bélát, Angyalfi Andort, Csík Ferencet, Sárkány Jenőt kell kiemelnünk.

Ugyanebben az esztendőben, karácsonyi ajándékként díszes albumot készített a csoport Vucskits Jenő részére. Ebben 10 szerző kiállításokon sikerrel szerepelt 30 képét helyezték el. A kiállításon részt vett és az albumban helyet kapott alkotókat összeszámítva, és az átfedéseket kiszűrve azt látjuk, hogy a csoportnak legkevesebb 26 kiállításképes és többszörös megmérettetésen átesett tagja volt. Az első kiállítás sikerén felbuzdulva, tervezte a csoport, további hasonló tárlatok rendezését. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a történelem más irányba terelte az érdeklődést. A háborús éveket átvészelve, a MAOSZ 1948-ig formálisan létezett, a régi néven. Az 1938-ban felvett "Egyesült" jelzőt elhagyta. 1948-ban a többi egyesülettel együtt betiltották.