Tarczai Béla

Dr. Kunt Ernő (1948-1994)

Budapesten született. Szülei mindketten a Képzőművészeti Főiskolán tanultak. Idősebb Kunt Ernő Ózdon tanított 1960-ig. Ekkor költöztek Miskolcra. Ifjabb Kunt Ernő 1974-ben magyar irodalom és etnográfus muzeológus szakon diplomázott Debrecenben. Még ugyanebben az évben a Herman Ottó Múzeumhoz került tudományos munkatársként. 1976-77-ben Finnországban járt ösztöndíjasként, és itt ismerkedett meg a kulturális és vizuális antropológiával. Ettől kezdve ennek az új tudományágnak lelkes művelője és propagátora lett. A Múzeumban megszervezte a vizuális kultúrakutató osztályt. Ennek keretében működött a Miskolci Fotográfiatörténeti Gyűjtemény, és itt készültek a fotográfia és társadalom témakörébe vágó tanulmányok, amelyek a Múzeum évkönyveiben jelentek meg. Kunt Ernő a fényképezést a maga számára nem csupán segédeszköznek tekintette, hanem a kreatív fotográfiát is művelte. Egyéni kiállításai voltak az ország valamennyi jelentősebb városában, Finnországban és Ausztriában. Thanatológiával is foglalkozott. Ebben a témakörben született A mulandóság szobrai című kiállítása. 1985-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége, 1986-ban a Művészeti Alap tagja lett. 1979-ben bölcsészdoktori, 1985-ben kandidátusi címet szerzett. 1992-ben megalakította a Miskolci Egyetemen a Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéket, s azt nemsokára bekövetkezett haláláig vezette. Korai halála egy sokat ígérő és sokat felmutató pályát tört derékba.

A Kunt Ernő által megszervezett tanszék nem fotóművészeket képez, a fényképet mint segédeszközt használja a kutatási eredmények dokumentálására. A tudományág az ember, a homo videns viszonyát vizsgálja a külvilághoz, az élethez-halálhoz és embertársaihoz. Elemzi a társadalom különféle szokásait, viselkedését a fényképezőgép előtt. Fő tantárgyai a kulturális és vizuális antropológia, a 19-20. század művészete, a történelem és a muzeológia. A hallgatók tanulmányainak fontos kiegészítő része az ún. terepmunka, a kijelölt helyszíneken végzett felmérés, adatgyűjtés és dokumentálás. A tanulmányi idő végén a hallgatók kulturális-vizuális antropológus oklevelet kapnak, amely a kulturális élet minden területén elhelyezkedési jogosultságot ad. A tanszék szorosan együttműködik a Miskolci Galériával. A hallgatók által készített tanulmányok fényképes anyagát a Galéria kiállítási programjában szerepelteti, bemutatja.

H. Szabó Béla (1919-1999)

Kassán született, de innen rövidesen menekülnie kellett családjával együtt. Miskolcra költöztek. A református gimnáziumban kiváló tanárai és neves tanuló elődei példáját követve, sokirányú érdeklődést tanúsított tudományos kérdések iránt. Első számú példaképének Herman Ottót tekintette. Érdeklődési köre az idők folyamán a néprajz, a műemlék- és természetvédelem területeire korlátozódott. Írt, fényképezett. Könyveit és szakdolgozatait saját felvételeivel illusztrálta. Katonai szolgálata utána a Magyar Nemzeti Bank miskolci fiókjánál mint a mezőgazdasági üzemek hitelügyeinek intézője, majd a Hazafias Népfront szakelőadója, végül a természetvédelem állami apparátusának vezető szakembere dolgozott. Hagyatékát sok publikált és sok ki nem adott írásmű, valamint sok ezer fényképnegatív és színes diapozitív képezi. Ezeket a Herman Ottó Múzeum őrzi.

Herman Ottó (1835-1914)

Breznóbányán született, diákéveit azonban már Hámorban élte. Kitanulta a géplakatos szakmát és a fényképezést is. 1863-ban Kőszegen, két barátjával műtermet nyitott. Itt került kapcsolatba a természettudományokkal is, és további életútját ebbe az irányba alakította. Fényképezési szakismereteit tudományos munkássága során is hasznosította, mert tapasztalatait fényképeken is rögzítette. Jelentős tudományos eredménye volt az 1891-ben a Bársony-ház építkezésénél talált szakócák korának vitathatatlan megállapítása. Ezekről a kőeszközökről az első fényképfelvételeket ő készítette. A felvételekből 1-1 példányt megküldött a három miskolci gimnáziumnak.

Kóris Kálmán (1878-1967)

Miskolcon született, majd Budapesten a Műegyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1904-től a Borsod-Miskolci Múzeumban dolgozott és itt megalapozta a néprajzi gyűjteményt. 3 ezer néprajzi tárgyú fényképet készített, üvegnegatívokra. Dokumentum-értékű felvételeket készített, de ezeken meglátszik a néprajzi tájékozottság és a művészi felkészültség. Nemcsak fényképezett, hanem tudományos elmélyültséggel foglalkozott a magyar parasztság szociális helyzetével. Írásai az akkor vezető társadalomkritikai folyóiratban, a Huszadik században jelentek meg. Politikai szerepet is vállalt. 1918-ban tagja lett a Nemzeti Tanácsnak. A Tanácsköztársaság idején a Néprajzi Múzeum főigazgatója lett. A Tanácsköztársaság bukása után Moszkvába emigrált és az ottani Néprajzi Múzeumban dolgozott. 1934-ben hazatért Magyarországra, és csak a tudománynak élt haláláig.

Kruspér István (1818-1905)

Édesapja a líceum tanára volt, a Schola grammatica tertia tudományágban oktatott. Fia kitűnő eredménnyel végezte itt  tanulmányait, majd utána Pesten és Bécsben, a műszaki főiskolákon tanult tovább. A tudománytörténet őt, mint matematikust, geodétát és a méterrendszer pontosítóját tartja számon. Kevés szó esik azokról a kutatásokról, amelyeket az optika területén végzett. Bécsben Petzval József tanítványa és segítőtársa volt. 1851-ben Pesten tette közzé tanulmányát Két új módszer az átlátszó testek, kiváltképpen az üvegek fénytörésének tanulmányozására címen. Ilyen irányú munkássága a fényképező objektívek tökéletesítését segítette elő. Érdemeit a francia Becsületrenddel, itthon a Magyar Tudományos Akadémia tagságával ismerték el. Tudományos hagyatékát az Országos Műszaki Múzeum őrzi.