Tarczai Béla

A Váncza család csaknem száz évig fontos szerepet töltött be Miskolc közéletében. Váncza (Wándza) Mihály (1781-1854) 1818-ban költözött Miskolcra és itt színházi szakemberként és sikeres vállalkozóként működött. Fia, szintén Mihály (1821-1902) ügyvéd és az öröklött vagyon gyarapítója. Öt gyermeke volt, de ebből kettő csecsemőkorban meghalt. Az életben maradt gyermekek tisztes pályát futottak be. A legifjabb Váncza Mihály a miskolci református líceum kiváló tanulója volt. Érdeklődött az irodalom, a természettudományok és a technika iránt. Az iskolában sorra nyerte a Kazinczy Kör által kitűzött pályadíjakat. 1876-ban a lencsékről és a fénytörésről írt dolgozatával nyert díjat. Apja ügyvédnek szánta, de ő leginkább az újságírói és fényképészi pályát választotta. Újságokat szerkesztett, színdarabokat írt, fényképezett, és az apjával támadt nézeteltérés miatt Miskolcról eltávozván matematika-csillagászat-fizika szakon tanári diplomát szerzett, megnősült, végül Budapesten, Békéscsabán és Fiuméban tanított.

A fényképezéshez természettudományi érdeklődése vonzotta. Szakmai ismereteit diákkorában szerezte. Amatőr szellemben fényképezett, mert húga Emma műtermében társaságának tagjait, főként a hölgyeket ingyen fényképezte. A színésznőkről, hölgyismerősökről készített fényképeket a műterem Rákóczi utca bejáratánál elhelyezett üveges szekrényben közszemlére tette, a szépség iránt rajongó fiatalság nem kis örömére. A szakma szokásait követve ízléses verzót is készített, stílszerűen egy idealizált női portréval, amelyben többen Pálmai Ilka vonásait vélték felfedezni.

Húga, Emma (1863-1943) apja kedvence volt. A különleges apai szeretet nem csak abban nyilvánult meg, hogy a Sötétkaput és a hozzá csatlakozó egyemeletes házat reá hagyta, hanem abban is, hogy a ház udvari részében acél lábakon álló műtermet épített. Váncza Emma elvégezte a Nőipariskolát, megtanult németül, franciául, zongorázott, és közben tökéletesítette festői, rajzolói képességét. 1881-ben az Országos Nőipari Kiállításon festményeivel dicsérő oklevelet nyert. 1883-ban a Kárpát Egyesület, 1885-ben a Műegylet kiállításán nyert díjat, 1891-ben és 94-ben aranyérmet.

A Váncza család jó anyagi körülmények között élt, így Emma nem kényszerült kenyérkereső foglalkozást űzni. Ezt a munkát, a fényképezést, amit bátyja befolyása alatt kezdett el gyakorolni, kezdetben hasznos időtöltésnek tartotta, de később megszerette és szívesen csinálta. Egy olyan korban kezdett hivatásszerűen fényképezni - műtermét 1880-ban nyitotta meg - amikor a társadalomban élénk vita folyt arról, hogy a nők maradjanak-e a fakanál mellett, vagy munkát vállaljanak.

A műtermes fényképészek a kialakuló verseny közepette környezetük alakításával is megpróbálták a közönséget vonzani. Váncza Emma várószobája és műterme egy jólszituált polgárcsalád lakásának légkörét árasztotta. A vendégeket fehérkesztyűs, libériás inas fogadta, a várószobában lehetett divatlapokat, folyóiratokat olvasni, fotóalbumokat nézegetni, társalogni, s közben a kisasszony teát szolgált fel. A jó ízlésű tulajdonosnő megigazította a frizurát, lekefélte a zakót, kosztümöt kölcsönzött, divattanácsokat adott. A vendég egy pillanatig sem érezte, hogy üzletbe tért be, hanem egy kellemes szalonba. Így a fényképezkedés Váncza Emmánál társadalmi eseménnyé finomult.

A család egyéb tekintetben is példát mutatott a polgárság életvitelének formálásában. Magyarországon az elsők között vásároltak automobilt, elsőként alakítottak ki Hámorban, a Lamosch-ház helyén üdülőt. Őket követte a Weidlich család a tóparton épített villával. Ezekről az épületekről Klősz György is készített fényképeket.

A család harmadik gyermeke, József gyógyszerész szakmát tanult és Budapesten, a Sándor téren nyitott üzletet. Ő is jól festett, rajzolt, és fényképezett is. Amatőrként a sztereofényképezés megszállottja lett. Utazásairól ilyen felvételeket hozott haza.

Váncza Emma festői készségét a fényképezésben is hasznosította. Verzóján ez volt olvasható: Aquarellek régi és új képek után bármilyen nagyságban. A versenyben azzal is próbált érvényesülni, hogy műtárgyakról színes reprodukciókat készített, és fényképeit is kiszínezte, a megrendelő kívánsága szerint. S színezett panoráma fényképpel nyerte el a millenniumi kiállítás nagydíját. A képnél Ferencz József is megállt és megdicsérte a - nagyon szép - munkát. Érdekes, hogy a kritika ezt a technikailag tökéletesen megoldott, több részből összeragasztott képet nem fogadta egyforma lelkesedéssel. Voltak akik elismerték, és voltak akik hatásvadászónak tartották. Az ellentmondó kritikák nem kedvetlenítették el Váncza Emmát. Továbbra is készítette a kézzel színezett fotográfiákat. Amikor szabadulni tudott az üzlet napi terheitől és visszavonult a nyaralóba, naponta lovas futár vitte-hozta a színezni való fényképeket.

Az 1890-es évekre a műterem forgalma annyira megnőtt, hogy segítség után kellett nézni. A hirdetésre jelentkezők közül a választás a jó megjelenésű, kassai Forst Károly Frigyesre (1871-1946) esett, aki szakértelmét Lezter Simon kassai mester bizonyítványával igazolta. Az ügyes és szorgalmas fiatalember nemcsak az üzletet, hanem a tulajdonosnőt is "elvezette". A valláskülönbségből adódó nehézségek legyőzése után, 1897. december 4-én, az avasi református templomban házasságot kötöttek. Ezután a verzók szövege, értelemszerűen megváltozott. A családi hagyatékban őrzött képek bizonyítják, hogy Forst Károly is becsületes munkát végzett a Váncza műteremben.

A Váncza-Forst együttes tevékenységét 1912-ig folytatta. A házat ekkor eladták a Tímár Ipartársulatnak, és Budapestre költöztek. Itt kevéssé sikeres ingatlanügyekben bonyolódtak és rövidesen tönkrementek. Váncza Emma élete hátralévő részét házimunkával és kézimunkázással töltötte. 80. születésnapja előtt néhány nappal hunyt el.

Váncza Emma lelkiismeretes fényképész volt. Ha képein a műtermi sablonok mellett egyéni vonásokat keresünk, az tűnik fel, hogy csínján bánt a világítással, mindenki másnál ritkábban használt festett kulisszákat. Modelljeit legtöbbször sima fehér háttér előtt fényképezte. Férje is ezt az utat követte. Annyiban mégis eltér főnöke gyakorlatától, hogy bátrabban alkalmazta az ellenfényt, amit a portré forradalmár megújítója, Rudolf Dührkoop (1848-1918) hozott divatba.

Váncza Emmáék és a hozzá hasonló felfogású hivatásos fényképészek Magyarországon készítették elő az utat a portréfényképezés megújítása felé, amit végül is Dührkoop, Nikolaus Perscheid, Hugo Erfurth, Székely Aladár és Pécsi József valósított meg.